1 hét telt el, hogy kórházba kerültem. Szerencsére a második hetemet már abban a kórházban kezdtem meg, akik a betegségnek a specialistái. 

Durván itt is 2 hétig voltam az intenzív osztályon, majd onnan kerültem fel a Neurológia-Infektológiai osztályra. Ez idő alatt agyon lettem szurkálva, én aki egy vérvételtől rosszul van, bírtam. Nem tudtam mást tenni. A végén volt centrális kanülöm a nyakamba, ez még akkor, amikor lélegeztetőre tettek. Később a nyakam alá raktak kanült, mert a ferezisnél sajnos a vérem egyből megalvadt így nem volt már jó ötlet, hogy a vénáimat szurkálják. Hogy bírtam? Magam sem tudom. Az első 5 hétben, ameddig a kórházakban voltam úgy néztem ki, mint egy karácsonyfa, mindenemből lógott valami, mindenhol ...

Visszagondolva talán ez a lehető legpoénosabb, legviccesebb rész a betegségem alatt és ezt ironikusan értem, mielőtt bárki hülyének nézne. :) lesz még érdekes ezzel kapcsolatosan.

Összefoglalva 1 hétig voltam egy bizonyos kórházban, ahonnan jobb volt távoznom, egy másikba. 

Ezalatt az egy hét alatt is már meg lehetett tapasztalni, hogy bajban kire számíthatsz és kire nem. Egy nagyon kedves barátom és talán nem bánja, hogy leírom a nevét: Szabi volt az, akiben a betegség kezdetétől pozitívan csalódtam. Ugyanis mi előtte 1 évig nem beszéltünk, mindenkinek meg volt a maga kis magánélete. Viszont ahogy megtudta, hogy én kórházba kerültem, még aznap nem érdekelve mikortól meddig van látogatási idő, bejött, hogy lásson, hogy ott ...

Senkinek nem kívánom, hogy tudatánál fogva lélegeztető gépre legyen kötve. Viszont engem talán ez mentett meg. Ha bárki utána olvas a betegségnek láthatja, hogy a betegek 4-5%-a meghal, amennyiben lélegeztető gépre kötik, tüdőgyulladással és altatják is. Nekem szerencsém volt (talán nekik nem), hogy nem altattak. Viszont ennél a pontnál a szeretteim két fillért nem adtak volna az életemért. 

Másnap az ébredés totálisan olyan volt, mintha ismételten altatásból ébredtem volna. Az intenzíven dolgozók mindegyike odajött és úgymond "lecseszett", hogy "...enyje no, hát miért kellett azt a csövet kihúzni a számból magamnak?! Nem szabad ilyet csinálni!" - akkor esett le, hogy tényleg nincs a számban a cső, de esküdni mernék, hogy nem is ...

Közeledik a hétvége, és még nem vették le az agyvizet. Péntekre olyan szintre romlott az állapotom, hogy tehetetlenné váltam a szó szoros értelembe. Nemhogy mosdó, még szoba wc sem jöhet szóba, marad a katéter, pelenka. Nem elég, hogy lebénultak a végtagjaim, folyamatos zsibbadásba voltak a kezeim, alig bírtam beszélni, akkora már a nyeléssel is voltak gondjaim. Nehezen ment az evés, sőt inkább nem is akartam enni, és az ivás se volt könnyű. Megnézték a torkomat, mert fájlaltam, de közölték, hogy csak odaképzelem nincs baj. Nagy nehézségek árán és több konfliktusok következtében hétfő óta péntek délután sikerült elérni, hogy a korábban beígért agyvíz vizsgálatot megejtsék rajtam. Hogy mi az? Lumbálpunkció. Gerincből veszik ...

Mondanom se kell, hogy alig alszol. Egyrészt a fájdalomtól, másrészt pedig az izgalomtól, hogy mi vár rád. 

Eljön a másnap. Vizit. "Húzza fel a lábát! Óóóó ez jó. Ma még se vesszük le az agyvizet." Megkönnyebbülsz egy kicsit. Közben visznek mindenféle vizsgálatokra. Egy baj van, hogy estére már azt érzed a tőled 10 lépésnyire lévő mosdó olyan messze van, mintha 20 km-t kellene megtenned. Kimész, hogy elvégezd a dolgod, de nem bírsz felállni. Csengetsz, de nem jön senki. Erőt kell venned magadon és valahogy visszatalálni a helyedre. Közben nézed, ahogy az idős betegek előtt elsántikálsz(?!), ők téged néznek. Fiatal vagy és féltenek. Egy-két jó szót kapsz. Kellemetlen. 28 évesen mit keresek én itt?! 

Délután alig várod, ...

28 évesen éled az életed, ahogy minden fiatal, majd egyszer csak az életedben jön egy nagy STOP tábla... Olyan, amelyre rémálmaidban sem számítottál. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy 28 évig nem volt szükségem meglátogatni egyik kórházat sem saját magam miatt, természetesen látogatóban én is voltam a rokonságomnál. 

Egyik nap még elmész "edzeni" (vibrotrénerre - amolyan flabelos, mert másra éppen nem jutott időd), majd másnap érzed, hogy az izomlázon kívül fura tüneteid vannak. Érzed, hogy bizsereg a lábujjad, fáj a derekad, érzed az izomlázat, aminek örülsz és elkönyveled magadban, hogy milyen jót edzettél és mennyire csodás ez az új edzési lehetőség. Telnek a napok, a tüneteid egyre inkább erősödnek, nem bírsz aludni, ...