Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe "Lehetőség" és az első fejezete "Újév". 

/Edith Lovejoy Pierce/

Kedves Blog Olvasók,

Pontosan egy éve jelent meg az a cikk, melyet egy kedves, fiatal újságíró hölgy készített velem kapcsolatosan, és a betegséggel. Ezennel is köszönöm szépen, hogy felkeltette érdeklődését ez a ritka, ám súlyos betegség, valamint az akkori főnökömnek, hogy a cikk megszülethetett. Nekik hála, és a blogom írásának a közösségi oldalon lévő magyar zárt csoportot felkeresik a betegek, és próbálunk egymásnak segíteni. Ötletekkel, véleménnyel, orvos ajánlással, vagy akár kezelők ajánlásával. Vannak a csoportban inaktívak, és aktívabbak. Valaki csak olvasni mer, vannak, akik rendszeresen kommentálnak, írnak. Két emberre pedig igazán büszke is vagyok :) 

Köszönöm Nektek, hogy eddig is olvastatok, és ...

Megfigyeltem, hogy az emberek többségében csak azokat látják meg, amiket saját maguk meg akarnak látni. Kevesen figyelnek az apróbb jelekre, útmutatásokra. Még kevesebb azok száma, akik más kárán jobban okulnának, vagy tanulnának. 

Esetemben is nagyon sokszor megfigyelhető, hogy az ismerősök két táborra oszlanak. Az egyik, akinek a tudata csak addig jut el, hogy mennyi helyre sikerül eljutnom, miket csinálok, és ebből leszűri, összegzi magának, hogy nekem már semmi bajom. A másik, aki ugyan, ezeket nem állítja, de csak azt látja meg, hogy mekkora akaraterő lakozik bennem; és hogy mindig mosolygok. 

Sokszor mondom, hogy egy-egy mosoly mögött megannyi könny, küzdés lakozik. Az, ha valakinek a természete nyílt és nyitott; hamar és ...