1 hét telt el, hogy kórházba kerültem. Szerencsére a második hetemet már abban a kórházban kezdtem meg, akik a betegségnek a specialistái. 

Durván itt is 2 hétig voltam az intenzív osztályon, majd onnan kerültem fel a Neurológia-Infektológiai osztályra. Ez idő alatt agyon lettem szurkálva, én aki egy vérvételtől rosszul van, bírtam. Nem tudtam mást tenni. A végén volt centrális kanülöm a nyakamba, ez még akkor, amikor lélegeztetőre tettek. Később a nyakam alá raktak kanült, mert a ferezisnél sajnos a vérem egyből megalvadt így nem volt már jó ötlet, hogy a vénáimat szurkálják. Hogy bírtam? Magam sem tudom. Az első 5 hétben, ameddig a kórházakban voltam úgy néztem ki, mint egy karácsonyfa, mindenemből lógott valami, mindenhol ...

Senkinek nem kívánom, hogy tudatánál fogva lélegeztető gépre legyen kötve. Viszont engem talán ez mentett meg. Ha bárki utána olvas a betegségnek láthatja, hogy a betegek 4-5%-a meghal, amennyiben lélegeztető gépre kötik, tüdőgyulladással és altatják is. Nekem szerencsém volt (talán nekik nem), hogy nem altattak. Viszont ennél a pontnál a szeretteim két fillért nem adtak volna az életemért. 

Másnap az ébredés totálisan olyan volt, mintha ismételten altatásból ébredtem volna. Az intenzíven dolgozók mindegyike odajött és úgymond "lecseszett", hogy "...enyje no, hát miért kellett azt a csövet kihúzni a számból magamnak?! Nem szabad ilyet csinálni!" - akkor esett le, hogy tényleg nincs a számban a cső, de esküdni mernék, hogy nem is ...