Új év, új élet, és ezáltal új lehetőségek. 2014-es év végi fogalmamat ha nézem, akkor teljesült. Valaki azt mondta az éjféli koccintásnál 2014. december 31-én, hogy: "Jövőre ugyanitt, ugyanúgy". Mire bennem az első gondolat az volt, hogy: "Na azt biztos nem." A napok, hetek, hónapok teltek, és az illetővel, illetőkkel megromlott a kapcsolatom, így év végére valóban teljesült a fogadalmam, mely szerint "ugyanitt, ugyanúgy" nem teljesült. Úgyhogy óvatosan! :) 

Most Szilveszter napján semmi mást nem éreztem, csak nyugalmat. Ahogy láttam a közösségi oldalakon kiposztolt írásokat, képeket, én fekve az ágyamon élveztem a nap sütését, átjárjva a testem minden porcikáját. Nyugodt, meghitt relaxáció. Tudtam, hogy az év utolsó napja ...

Kedves Blog Olvasók,

Pontosan egy éve jelent meg az a cikk, melyet egy kedves, fiatal újságíró hölgy készített velem kapcsolatosan, és a betegséggel. Ezennel is köszönöm szépen, hogy felkeltette érdeklődését ez a ritka, ám súlyos betegség, valamint az akkori főnökömnek, hogy a cikk megszülethetett. Nekik hála, és a blogom írásának a közösségi oldalon lévő magyar zárt csoportot felkeresik a betegek, és próbálunk egymásnak segíteni. Ötletekkel, véleménnyel, orvos ajánlással, vagy akár kezelők ajánlásával. Vannak a csoportban inaktívak, és aktívabbak. Valaki csak olvasni mer, vannak, akik rendszeresen kommentálnak, írnak. Két emberre pedig igazán büszke is vagyok :) 

Köszönöm Nektek, hogy eddig is olvastatok, és ...

Nem olyan régen Szabó Péter motivációs tréner volt egyik kolléganőm vendége. Bár a felvételen sajnos nem tudtam ott lenni, mert éppen a szokásos tornán voltam, a későbbiekben visszahallgattam a feltett adást. 

Szerettem volna valami kis személyes motivációt kapni tőle, éppen ezért megkértem kolléganőmet, hogy ha lehet ilyet, akkor kérje meg egy autogram. Másnap mikor bedöcögtem, a szokásos reggeli péksüteményem és reggeli kávém mellé ott vár az üzenet. 

Őszintén meghatódtam. Valamiért még mindig el tudok érzékenyülni, pedig kemény csaj vagyok, erős és tele kitartással. Mégis talán a betegségnek köszönhetően érzékenyebb maradtam. Általában azt szoktam mondani, hogy én már más ablakon nézem a világot, más szűrőn, ...

Péntek este. Fáradtan. Fel kéne hívnom az edzőm. De nem akarom. De nincs kedvem. De megint korán kelni. De nincs úgy buszom. De ha megyek, utána már nem tudok a keri fiamhoz, mert délutáni szunyókálás lesz. De....De....De....De....De.... Nyűglődés. Őszintén megmondom sok kedvem nem volt a hétvégét elindítani sehogysem. Legszívesebben sehova se mentem volna, senkivel se, egy lakatlan szigeten pihentem volna a tűző napon, körülöttem vízparttal. 

Este 9. Csak kéne telefonálnom. Tudtam, hogy akárhogy megyek is be edzeni, délelőtt 11-12, vagy 13-14 között, már nem lesz értelme keri fiamhoz mennem, hiszen délután Ő még alszik. Így megkértem az anyuját, Nővérkémet, hogy nem lenne-e gond, ha a jövőhét hétvégére tennénk át. Edzőm ...

Deja vu. Ez az, ami eszembe jutott, mikor megkaptam mai nap a nekem szánt ajándékot. Emlékeztett. Rá.

Sok, sok éve már, hogy a hosszú beszélgetések után sikerült összehozni a találkozást. Talán akkor a Keleti pályaudvarnál lévő McDonald's-ban.

Hosszú levelezések, majd hirtelen ott áll előtted. Születésnap. Születésnapom körül találkoztunk. Ajándékként pedig kaptam Tőle  egy parfümöt. Rózsaszín Puma. Azóta is nagy kedvenc. Majd évek teltek el és a kapcsolatunk bensőségessé vált. Mindent tudtunk egymásról. Napi szinten kommunikáltunk, átsegítettük egymást nem egy párkapcsolati akadályon. Nőként női szemmel tudtam számára tanácsot adni, míg ő pasiként a pasi használati útmutatóm volt. A péntek és a szombat este a ...

December 1. Hétfő. A nagy vizit után elmondhatom, hogy szerdán, vagyis december 3-án végleg hazaengednek. 

Ugye látjátok, sokat nem kellett erre várni?! :) 

A nagy viziten mindenki megjelent, és kérdezték, hogy ment a hétvége otthon. A lépcsőzés fel a negyedikre, stb. Mondtam, hogy viszonylag egész jól. S jött a reakció: akkor engedjük haza. 

Már csak 3 nap és újra végleg otthon. Szerencsére. Senkinek nem kívánom, hogy ennyire sok időt töltsön távol a régi életétől, a barátaitól, szeretteitől. Bár tudtam ezzel még közel sem azt mondták, hogy tessék éld a régi életed. S a jelenben azt mondom olyan már nem lesz. Ahogy írtam a korábban: változtam. Mind a testem, mind lelkileg, mind talán a felfogásom. Reálisabban látok ...

Viszonylag kicsit kipihenve, bár lelkileg egyáltalán nem a toppon, de folytatódik a kis személyes történetem, némi humorral, iróniával megfűszerezve :) 

Nem kevesen hangoztatták, hogy ahol vagyok és épülök az Budapesten a második legjobb hely. Ehhez képest a 2 lift közül míg ott voltam rendszerint csak 1 db működött. Az első körben lévő kezelő csapat nem tudta egymás közt beosztani, hogyan jöjjenek tornáztatni. Egyes nővérek pedig úgy álltak a betegekhez és nemcsak magamra gondolok, hanem másokra is, mintha valami bábúk lennének. Néha komolyan elgondolkodtam, hogyha ezt nevezik a második legjobbnak, akkor vajon milyen lehet az első és mondjuk a tizedik :) Most is így volt. Hétvégén nem működött a lift. Mondjuk ezzel nem volt ...

November negyedike és mi már rolátor segítségével tanulunk újra járni. Emlékszem néha "Adonisom" úgy szólt rám, hogy hova sietek vele, de hát gurul és ami gurul az nálunk egyenlő a sebességgel, és a száguldozással. Na jó azért tény, óvatosan közlekedtem vele. Remek találmány, mert ha az ember fárad, és nem nagy a hátsója, akkor rá is tud ülni megpihenni. Ezek után elterveztem egy hét múlva lépcsőzni kell, mert nem nyugszom. Hihetetlen jó érzés volt, amikor már azt láttam, hogy ténylegesen haladok előre, hogy hurrá ez is megy. Ahogy korábban írtam, nem igazán tudtam meglenni már a hátsómon. Ahogy javultam egyre inkább azt éreztem, hogy nekem menni kell. Mindegy, hogy baromira sívár itt minden, még ha csak a büféig megyek is le, ...

Kis kitérő után újra itt, hogy folytassam a blogom, és megosszam Veletek a történetem.

Mint láthatjátok nemcsak a múlt eseményeit tárom fel elétek, hanem a jelen eseményeiből is hozok kis szemezgetni valót. Egyáltalán nem könnyű ezzel az egésszel együttélni. Szeretek róla beszélni, mert igen is úgy vélem, hogy tudja meg a nagy világ, hogy léteznek alattomos ritka betegségek, és milyen emberi kapcsolatok fűznek minket össze a jelenben. Éppen ezért talán az sem lesz meglepő, hogy történetem, és blogom nem fog végetérni azzal az időponttal majd, hogy hazaengedtek. Azóta átéltem pár eseményt, amit szintén meg szeretnék osztani majd Veletek. 

Na, de kérem szépen....

November 2. vasárnap. Szabi meglepett és már reggelinél ott ...

Volt valaki a kezelőim között, akire ott mindig számíthattam lelkileg, és Ő is azon volt, hogy felvidítson egy-egy ilyen nézeteltérés után. Hogy manapság miért nem olyan a "baráti" viszony, mint akkor és ott ezt csak Ő tudja. (Én mai napig úgy gondolom nem bántottam, sőt egy páran nagyon is megkedveltük.) A napokban viszont, akivel ott úgy éreztem, hogy nem igazán bír, és sok volt a "nem egyetértésünk" meglepett egy kedves levéllel. :) Tudjátok nincsenek véletlenek, valamiért ezeknek így kellett lenniük :) 

Ezen vitás szitunál, ami kialakult körülöttem így a hét elején, emlékszem bejött hozzám, és a kezembe adta ezt a kis virágot:

- azzal, hogy ha jól emlékszik, ez a kedvenc virágom. S igen, jól emlékezett. Mai napig a kék ...