Az utolsó bejegyzésem óta eltelt bő 1 hónap. Hogy ez idő alatt mivel töltöttem az időmet? Leginkább újabb kihívások elé állítottam magam. Az elmúlt 1 év után úgy ítéltem meg, hogy nekem is jár a nyár, és ezzel együtt a nyaralás. Sikerült ismerősökkel elutaznom pár napra (többnyire mind az egészségügyben jártas szakemberek), és írhatnám, hogy élvezni a semmittevést, de közel se erről volt szó. Ezalatt a pár nap alatt is kihívások elé állítottam magam.

A tornák helyett megpróbáltam sokat sétálni, megpróbáltam bot nélkül menni, ingoványos és kevésbé ingoványos talajon. Kipróbáltam az úszást. Igen, ez nekem nagy szám, mert féltem a víztől. Tudtam úszni ezelőtt is, de nyilván más, ha újra kell csinálnod, és nem ...

Az elmúlt több, mint egy év alatt sikerült kapnom az életben olyan embereket magam mellé, akikkel egy azon gondolkodás síkon mozgunk. 

Ha most jobban meg kellene vizsgálnom őket, akkor mindegyiknek van valami "baja". Már, ha külső szemmel vizslatnám, ahogy az egészséges emberek tennék. Talán ezért is maradtak ők nekem. Ők azok az emberek, akik együtt tudnak érezni a másikkal. Hiszen rendszeresen napi szinten fennáll valami az életükbe nekik is. 

Együtt éreznek. Át érezni ugyanis soha senki se fogja a te problémád. Az csak a tied. Neked kell megbírkózni vele. Több féle gondolkodásmód létezik, amikből nekem is kijutott. Csak egy példa: "Azért kaptad, mert csak az erősek kapnak ilyeneket. / Mindenki annyit kap, amennyit el tud bírni."

...

Folytatva utunkat a nagyimékig, jött egy üzenet. Meglepődtem. Már csak azért is, mert az illetővel február óta haragban állok. Nagyon másképp lát dolgokat. S csak a saját igaza van. A másik meglátása nem érdekes. Az Ő ideje szent és sérthetetlen. Egy barátságban úgy vélem nincs ilyen. Évekről beszélünk, nem pár napos ismertségről. Egyszer se vágtam senki fejéhez, aki barátomnak tekintettem, hogy:

"Bmeg az időmet rád szánom és kísérgetlek".

Szerintem ez evidens, alap, természetes. Azok részére, akit ténylegesen barátodnak tekintesz. Visszamenőlegesen elég annyit tudni, hogy februárban történt valami, ami végül nem a megbeszéltek szerint zajlott és én ennek hangott adtam. Innen kezdődött az összeveszés, ami tegnap óta ...

A város elsősorban művészetével és kultúrájával ragadja magával a látogatót, Pest megyében.  A Dunakanyar kapujában, a Visegárdi-hegység és a Duna találkozásánál, a Szentendrei-szigettel szemben, gyönyörű természeti környezetben található. Budapest irányából könnyen megközelíthető, kedvelt kirándulóhely. K orábban a mezőgazdasági területekhez tartozó részek legnagyobb része már beépített belterület, mint a Pannóniatelep, Püspökmajor, Pismány, Szarvashegy.  Ez az a hely, ahol születtem, és ahol jelenleg is élek. Aki járt már erre nagyjából ismerheti a várost. Jómagam a négy beépített terület egyikén lakom. Szép környezet és a kilátás tőlünk is meseszép. 

A közlekedési eszközök találkozásától ...

Sok féle gondolat motoszkál a buksimban. Éppen ezért nem olyan könnyű összefoglalni fél évet az életemből. 

Elveszíteni valakit, kihasználtnak érezni magad, csalódni emberekben, feleszmélni dolgokra, új embereket megismerni. S mind e közben reménykedni, erőre kapni, nem elhagyni magad, felállni tovább menni, csinálni. Ha röviden kellene fogalmaznom ebbe az egy mondatban talán minden benne van. Vannak fájó sebek. Olyanok, melyek nem fognak begyógyulni. Lehet a kötél elszakad és össze lehet kötni, de a csomó megmarad. Ezen sebek pedig ilyenek. Fájó pontok. Olyanok, melyekkel az élet megkínált. Melyeken az idő annyiban segít, hogy maximum elhalványul, de egy csettintésre, egy emlékeztetésre ott marad. Nem feltétlen könnyű lelkiekben ...

A hétvégén mindent amit úgy gondoltam hazahoztunk. Valahogy volt egy érzésem, hogy sokat már nem leszek a rehabon. Egyrészt a célkitűzés azt volt, hogy Karácsonyra már otthon legyek, de valahogy éreztem, hogy ez akár hamarabb is megtörténhet. Minden már "feleslegesnek" vélt dolgot összepakoltam a hétvégére. Minél kevesebbet kelljen távozásomkor hazavinni, pláne, hogy nem tudom mikor mondják, hogy mehetek, és hogy tudom elintézni azt, hogy egyáltalán ki hozzon haza. 

Tudtam, hogy sokáig nem leszek már bent, hiszen a kérésnek sem tettem eleget, amit kellett volna a héten.

A hét elején volt egy kérés a vezetőségtől felém. Egész pontosan a szituáció a következő volt:

Hétfői nap. A harmadik emeletről talán a konduktortól ...