Egy év elteltével ideért a postás. Mondhatnám írónikusan. Elvégre is a postásnak nem kell mit szégyelnie, nem kell szembenéznie a be nem teljesített ígéreteivel. Nem kell visszagondolnia, hogy egyik nap még valaki kezét fogja, másnap kórházba köt ki az illető, de Ő maga képtelen ott lenni, támaszt nyújtani. Magában lezárni egy kapcsolatot inkább, mint szemtől szembe megmondani, hogy: vége. S befejezni, nem közös programozni, és nem bizonytalanságban tartani az illetőt, aki azt érzi, hogy van is, nincs is esélye a folytatáshoz. Ez a módszer olyan személytelen. 

Igaz, be kell látnom, hogy én is pofátlan vagyok. Hiszen hangoztattam, hogy remélem már a kukában landolt a kis csomagom, meg hogy ennyi idő elteltével már inkább nem is kell. ...

Alkalmam volt hétvégén a szerelmemmel tölteni a napot. Nincs is jobb, mint egy kisgyermek. Már eltelt 2 év, pedig most született. Imádom. A játékosságát, a huncutságát, a gyermeki énjét. Egy nap a keresztfiammal. Meglepően nem volt alvás, helyett egy kis kirándulás a Római partra. Istenem mennyi ember! S én mennyire nem éreztem magam egyébként biztonságban ennyi ember között. Bár nem mutattam jelét, de azért nekem felért egy Westend Plaza-val. Nagyjából ott szokott ennyi ember egy rakáson lenni. Jesszusom. Na ez nem az én világom, kis helyen sok ember. A hangsúly persze a keri fiamon volt. :) Másnap volt a szülinapja. Hihetetlen, ahogy eltelt 2 év. Olyan kis pöttöm volt, mikor először láttam. S mekkorát nőtt. 

Aztán elindult egy újabb ...