Elolvastam a cikket, és bele-beleolvastam a blogba... Most is csak azt tudom mondani, hogy iszonyat amit végigcsináltál.... és büszke lehetsz magadra, hogy küzdöttél, nem adtad fel....stb. Tisztellek!! A szó legszorosabb értelmében!!!! Maradj mindig ilyen,- a sok rossz ellenére - életvidám, és tündéri, bájos, kedves....stb. mert az vagy! Remélem, hallhatok még felőled, és találkozunk is majd valamikor.... Puszi.

Köszönöm szépen neki, és mindenkinek, aki így gondolja :) 

S itt megragadom az alkalmat, hogy leírjam, amit már az egyik közösségi oldalon is megtettem: Mindig meglepődöm, ha számomra ismeretlen emberek ismernek meg és a jelenlegi helyzetemet. Ami a legfontosabb, hogy cseppet sem érzékeltetik, hogy más lennék most, mint ...

Talán nincs is szebb és jobb reggel, mikor az ember fia/lánya a saját ágyában ébredhet, csörömpölések, kiabálások, jajgatások és mindenféle kórházi és rehabilitációs zajok nélkül. Emlékszem az első éjszaka fura volt és egyben jó érzés is. Tényleg otthon, a saját ágyamban. Hihetetlen! 

Már jó előre le volt beszélve Adonisommal, hogy magánként eljön hozzám és a két napban, 23-án és 24-én edzést fog nekem tartani. Mivel a hazajövetelem feltétele az volt, hogy a tornák ne maradjanak el (amúgy vicces nem? - ők nem biztosítanak tornát, de úgy engednek haza, hogy erről Te magad gondoskodj), így megkértem nem lenne-e gond ha esetleg kijönne tornáztatni, illetőleg ez hogyan működik nála. Meglepően egyébként elfogadható árat ...