Kicsit a jelenbe kalauzollak el....

1986. Április 20. A születésnapom. Az első, az igazi. Aztán később lesz a második, amikor is ténylegesen újjászülettem 28 évesen. A halálból visszajönni, újra kezdeni mindent, előről a nulláról.

Ma az elsőt ünneplem, amikor is világra jöttem.

S van, aki ilyenkor is meg tud ríkatni: 

Emlékszem, mikor először találkoztunk. Sokáig be sem mertem menni hozzád, mert nem akartalak sajnálni, nem akartam, hogy ezt érezd rajtam. Túl kellett ezen lépnem, mert a helyzettől, a betegségtől függetlenül akartalak látni. Rád voltam kiváncsi. Elképzeltem milyen volna, ha én lennék a Te helyzetedben, s kerestem, hol lehet a kiút, s miért történhetett mindez meg veled. Egy gondolat jött: hogy biztosan nem véletlen. Miért is ne lehetne ez egy új lehetőség, egy esély, hogy megérts valamit, amit másképp nem lehet. Hogy felfedezd azt, amit eddig még homály fedett. Minden fájdalom, ahogy minden öröm is, ajándék. Kivételes ember vagy, mert ilyen ajándékot nem kap akárki. Őrizned kellett a reményt, hogy meggyógyulsz, másképp nem járhattál újra. Hinned kellett benne, hogy lesz még valami utána, és ez még nem a vége. És most, hogy meggyógyultál, új szemmel nézheted a világot. Mostmár látod, hogy minden napkeltének, elsuhanó felhőnek, és minden kis szeretetnek és boldogságnak amit adsz, vagy kapsz, értéke van. A világmindenség benne van abban az egy pillanatban. Kívánom neked, hogy éld meg a maga Teljességében ezt az újjászületést. talán az életnek nincs is más értleme, csak hogy ezek az apró, mégis rendkívüli dolgok. Talán elég ennyi a boldogsághoz. Én csak annyit adhatok: nem foglak sosem sajnálni. Várom, s tudom, hogy a tapasztalataid megérlelnek majd benned valamit, hogy még többet tudja adni magadból a világnak, és hogy többet láss, többet fogadj be mint azelőtt. Boldog születésnapot!