Tegnap este még fájt a fejem és szédültem, köszönjük a lelki fájdalmat ismételten... Az éjszaka olyan szinten leizzadtam s sajnos nem a kedvenc tevékenységem miatt h öltözhettem át nehogy beteg legyek. Reggelre igaz így is éreztem h ásításnál fájna a torkom kicsit.

Előző nap mindenki, aki hozzám közel állt legyen szó kezelőről, vagy nővérről vigasztalt a döntés miatt. Látták, hogy lelki fájdalmat okoztak "egyesek" ezzel, és nem  tudtak a helyzettel mit kezdeni. Nem hibáztatom őket, én se tudtam volna a helyükben mit kezdeni. Csak az volt bennem, hogy azoknak, akik ezt elintézték megmutassam tessék mit értek el vele.

Közben már előre megköszöntem azoknak az embereknek, akik részt vesznek a rendezvényen, vagy megosztották a rendezvényt a közösségi oldalakon, ezzel is támogatva a gyógyulásom. 

Azokkal az emberekkel, akik kicsit is érdekelt, hogy mi a sorsom, és megkedveltek, illetőleg a saját családtagjaimmal, barátaimmal azon voltunk, hogyan tudnék ott lenni és még sem ott lenni ezen az eseményen. Szerencse a mai modern világnak jött az ötlet, hogy Skype. Amennyiben nyilván ez megvalósítható mindkét oldalról. S mindkét oldalon azon is voltunk, hogy legalább így örömöm legyen valamiben. 

Emlékszem mennyit szenvedtünk. Behozták a laptopot, ott volt a tablet, és az okos telefonom, amin van internet. Evidens, hogy egy egészségügyi intézményben még wifi se legyen. Ez amolyan murphy. Meg hát a mai modern világban minek?! Próbáltam távlati segítséggel összehangolni a telefonomon lévő internetet a laptoppal, vagy a táblagéppel, de egyik se ment. Így maradt az utolsó ötlet, akkor a Skype programot töltsük le a telefonra. Igaz ha össze is jön a lehető legkisebb méretben fogom őket hallani és látni, de ez is több, mint a semmi. Aki több hónapig kiesik a mindennapi életből az egy idő után azt is elfelejti mi a jelszava, vagy egyáltalán mi az azonosítója. Így még egy "probléma", miután kitaláltuk milyen program kell, már csak a "hogyan" lépünk be volt a feladat. Még a magán gyógytornászaim is azon voltak, hogy megoldjuk ezt a feladatot, mert ők sem értették miért nem engedtek el a rendezvényre, ha mindent leszervezek és mindent a szüleim állnak. 

Végül sikerült. Kapcsolatot létesítettem a zumbásokkal és ott helyben el is érzékenyültem. A testévérem ment el a rendezvény elejére, mert neki is volt aznapra más programja, hogy képviselje az érdekeimet. Ha visszagondolok még most is könnybe lábad a szemem és meghatódom az egészen. Az, ahogyan beszélt a testvérem, az ahogyan Judit az oktatóm megrendezte és mondott pár szót rólam és kérte, hogy én is mondjak pár szót...a sírás fogott el. Az egész rendezvényt végig néztem, nemcsak én, hanem anyuék és a szobatársam is. Ott sírtunk együtt.

Sose hittem volna, hogy valamikor én kerülök olyan helyzetbe, hogy az én gyógyulásom érdekében rajtam szeretnének segíteni a közeli ismerőseim. Emlékszem, ahogy bejelentkeztem ismét nyert a szókimondásom. Testvéremék ott voltak a rendezvény elején és tették fel a közösségi oldalon lévő zárt csoportba a fényképeket. Annyira jól esett és jól esik a mai napig. Amit én is elmondhatok, hiszen a blogom már a jelenben íródik, hogy a minap ugyanúgy egy zumba óra, amit Judit szervezett egy Niki nevű lánynak, jótékonysági óra volt, és bár én még nem tudok ilyenen aktívan részt venni, evidensnek tartottam, hogy ugyanúgy támogassak valakit anyagilag, mint ahogyan engem támogattak anno ezek az emberek. Jó érzés, hogy egy-egy csoport mennyire össze tud tartani jó cél érdekében. S itt ez a lényeg. Nem azért tartanak össze az emberek, hogy egymás úgymond "hátsóját" védjék, hanem, hogy segítsenek másokon. Ez nagyon nem mindegy.

Volt olyan oktató, akivel anno volt nézeteltérésem, igazából nem tetszett, ahogy a betanult egyen koreót a sajátjaként "adja el", meg önmarketinget végez olyan szinten, hogy attól már hányni lehetne, és ezt minden más oktató is megjegyezte. Ő ezzel akar feltűnni, de egy jó oktató nem attól lesz jó oktató, hogy saját magát reklámozza, és mindenféle termékeken magát tünteti fel. Lényegében ez az oktató kijelentette, hogy ő akkor hajlandó elmenni, ha én felhívom Őt és tisztázom vele ezt a helyzetet. Gondoltam ennyire csak nem lehet beképzelt valaki, hogy még én tegyek neki szívességet, mert egy olyan koreóra mondta, hogy Ő találta ki, amit anno én azelőtt 2-3 hete láttam máshol másvalakitől, amit Ő a sajátjának tekint. Vicc, de Ő már csak ilyen marad. Ebből is látszik, hogy mindenhol akad egy valaki, aki nem oda illik :) 

Sokat köszönhetek ennek a rendezvénynek, és itt nem az anyagiakra gondolok. Tudom, hogy ezekre az emberekre nemcsak én, hanem mások is ugyanúgy számíthatnak, hogy a jó cél érdekében ott lesznek mindig. A rendezvénynek köszönhetően ismertem meg nem egy családot, embert, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot, és a végén ennek köszönhetem, hogy két fizikoterápiás kezelésben is részesültem az intézetben. 

KÖSZÖNÖM ZUMBÁSOK!