Kis szösszenet a jelenlegi mindennapos életemből, és azért, mert ezekkel a gondolatokkal az egész betegség alatt meg kellett bírkóznom. S lássátok, hogy most sem könnyebb....

Hajnali 2 óra. Még sem bírsz aludni. Tegnap időben lefekszel, mert tudod a mai nap hosszabb út vár rád, hosszabb, mint egyik szobából a másikba sétálni, vagy tornázni egy órát. Mégis nem bírsz aludni. Kattogsz. Folyamatosan. Izgulsz. Eltervezted és mindegy hogyan, de véghez is viszed. Egymás után jönnek a kérdések: Hogyan? Elérem-e? Nem gond a másiknak, hogy esetlegesen már korán elém jöjjön? Fog-e esni? Ha igen, akkor is a reggeli vagy a későbbi járat? Amúgy se szeretsz esernyőt nyitni, most meg talán nem is tudsz, nem érzed úgy, hogy tudnál. Az egy plusz inger, ami még lehet nem sok lenne. (nyilván erre is a választ akkor fogod megtudni, ha kipróbálod) Közben benned van a tegnapi nap eseményei ismét. Nem értenek meg, mondják, de valójában nem, közel sem. Majd miután nem tudsz aludni felnézel a közösségi oldalra, újabb "válasz" (és itt most nem személyeskedés, még ha annak is tűnik): "ahhoz kéne egy autó". Ismét úgy érzed a pumpa kezd felemelkedni benned. Már nem csak kattogsz az izgalomtól, az izgatottságtól, hanem a dühtől, hogy tényleg nem értenek meg. Most már végképp nem tudsz aludni. Tudod, hajnali 5 körül kelned kéne kivételesen, hogy elkészülj, így is a gyomrodban a sok kis pillangó repdess.

Ezelőtt sem úgy jártál - keltél, hogy a feneked alatt autó/motor volt mindig. Vissza kell szoktatnod a szervezeted a mindennapi élethez. Ahhoz, hogy 12 óra munka és utazás után se legyen fáradt. 3 hónap telt el. Ennyi idő alatt 1 kezeden meg tudod számolni kinek mikor jutott magától eszébe, hogy kimozdítson. S ide nem tartoznak bele az általad leszervezett programok és az általad megkért szívességek. Tudod már ott kéne tartsál, hogy bot nélkül járj, és tudod, hogy nem itt tartasz. Mennél (leginkább minél inkább inger teli környezetbe), de nyilván még biztosabb, ha van melletted valaki, ha nem is egész útvonalon, de tudod, hogy ha elfáradnál bele tudsz karolni és így kicsit tehermentesíteni a karod a bottól. Vagy ez már az embereknek túl ciki és gázos? Szégyellni való? Mert más magyarázatot nem igen találok rá. Így is fel lehet fogni, meg el is lehet poénkodni az egészet, hogy senki se érezze magát kellemetlenül. Korábban Angélának anno, Zsoltéknak, Szabiéknak és Balázséknak nem okozott gondot (igaz utóbbi az egészségügyben dolgozik, talán azért). Ezáltal is azt éreztetve, hogy Te magad teljes értékű vagy.

Nyilván mindent meg lehet oldani, és mindenre lehet megoldást találni, persze, ha az ember akar. Ha nem akar, akkor nyilván nem is lesz megoldás. Pl. mozi: lehet nem a világ legtávolabbi pontján kell kinézni egyet, lehet nem egy esti időpontot, és lehet nem az első vetítést, ahol százezrek vannak, hanem egy későbbit, ahol csak a fele tömegnyomor van, de mégis elég annyi, hogy nem is két ember lézeng körülötted. Megoldható? Ugye? Logikusan igen. Ha meg végképp elfáradna mindenki, akkor feltalálták a taxit. Hm, igen lehet nem túl olcsó, de mégsem a négy fal között ülsz, s legalább megpróbáltad. Feszegetted a határaidat és csak így fogsz rájönni mennyit bírsz. Csak így tudsz következőleg tovább menni, és még többet bírni.

Határok: "mit bírsz" és "mit nem bírsz" - ameddig ki sem próbálod és meg sem próbálod addig erre senki sem tud választ adni. Éppen ezért kell feszegetni őket.

Ne feledjétek, ha azt mondod: "én nem tudok segíteni" vagy azt, "persze, menjünk megoldjuk" - mind két esetben igazatok lesz.

Március... 2 hónap és választhatsz: munka vagy leszázalékolod magad. Feltette már mindenki magában azt a kérdést, hogy mi van, ha ez így marad? Akkor is a fentebbi gondolkodás móddal fog mindenki ehhez az egészhez hozzá állni? Ha igen, akkor már jó előre gratulálok, de ugye nem gond, ha én akkor is fogok küzdeni, azért, hogy ugyanolyan embernek számítsak, mint bármelyik jelenleg "egészségesnek mondott" ember a mai társadalomban.

Ismét egy átsírt éjszaka, amit senki se lát. Visszafekszel, hogy még aludj egy kicsit, hogy lenyugodj, hogy úgy tudjál felébredni, hogy mindezt félretedd, valahova, ahonnan ismét egy darabig nem jön elő. Ismét erőt gyűjtesz, megfogod a kis sminkes cuccod, belenézel a tükörbe, megjegyzed: "meg tudod csinálni". Kifested magad (maximum most minél több réteget kensz magadra), mosolyogsz, mert ez áll jól, a sírás nem. Mert tudod mindenki ezt látja meg benned: hogy mindig mosolyogsz, hogy erős vagy. S így lesz ez most is, mindegy milyen áron....