2015. jún 29.

Új hét, új remények

írta: adrienngbs
Új hét, új remények

Egy újabb hét az életembe. Reggel próbáltam elindulni valahova, de leérvén a negyedikről olyan hőhullám kapott el, hogy azt hittem menten elájulok. Valószínűleg, miután hétvégén minden kijött belőlem, és bevinni nagyon folyadékon kívül semmit sem vittem, így a szervezetemet kicsit megviselte. 

Irány volt a doki. Eleve kellett mennem hozzá, hogy lásson (mert ártani nem árt), és hogy adjon továbbra is orvosi igazolást számomra. Most legalább újra megvizsgált. Mondjuk az állandó torokfájásomra már nem igen tudunk mit kitalálni, úgyhogy elfogadtam, hogy az fáj, ha ásítok néha napján. Annyira nem vészes, csak ne kelljen sokat sokszor ásítanom :) 

Megvizsgált, megnézte a hasam, megállapította, hogy kong. Az ürességtől. Mondtam, hogy ezt nem volt nehéz, hiszen szombat este 7 óta nincs bennem semmi. 

El se hinnétek, hogy nem is olyan egyszerű egy egyszerű bajra gyógyszert, vagy gyógynövényt találni :) Említettem, hogy hétvégén kicsit felidegesítettem magam, és valószínű az ráment a gyomromra, mivel ő teljesen egyet is értett, és hozzátette, hogy vírus is van, ezért meg is kérdezte, hogy egyéb tünet mi volt. Mondtam semmi. Szerencsémre nem hányás-hasmenés, csak szimplán gyomorfájás hányás és idegesség volt. Kérdeztem, hogy ilyenkor mégis mit vehetek be, ha netán felidegesíteném magam, vagy mások engem. S itt jött az a rész, amin mosolyogtam. Vagy legalább 5-6 féle bogyeszt sorolt fel, amiből egy részét már nem gyártják, vagy pedig ott az ellenjavallat, hogy myasthenia gravis esetén nem. Bár az enyém ugyebár nem myasthenia gravis, de amit ők sem szedhetnek, azt a GBS beteg sem szedheti. Végül sikerült találni egyet. Valeriana relax. 

Ahogy a doki fogalmazott, hogy mikor szedjem:

"Amikor megnyomják Önnél azt a bizonyos piros gombot." ;)

penny.jpg

Erről a mondatáról tipikusan az egyik reklám jutott eszembe, talán a "Penny", amelyikben ez a piros gomb szerepel. :) :)

Mindezek mellett elmeséltem, hogy nagyjából milyen távokat próbálok gyakorolni, és edzeni magam. Elismerte ő is, hogy a múltkori kis sétám az bizony jó kis táv volt számomra. S ne hajszoljam azért túl magam. Említettem, hogy egy-egy ilyen hosszabb folyamatosabb séta után totálisan kivagyok. Fáradékonyabb vagyok és meg se moccanok. 

Hazaérvén újabb üzenet. Már a feladóból láttam, hogy egyáltalán én el akarom-e olvasni, és újra felhúzni magam. Egyfajta bocsánatkérés a hétvége miatt. Valóban, ahogy írta az illető feltételezi, hogy nem fog érdekelni. S igen ezt valahol jól látja. Értékelem valahol. Viszont arra megállapításra jutottam, hogy egyrészt kár küzdeni valamiért, valakiért, amit már rég elvesztettél. Akkor is kár, ha mindig csak egy oldalnak lehet igaza, és a másiknak sosem. Ha Te magad értsél meg mindenkit, de Téged kevésbé. Ez a barátosdi valahol lezárult bennem, bármennyire is szar lelkileg, de idővel már könnyebb lesz. Talán a békülésdi dolognak még nem érett meg az ideje, egyáltalán. Majd lehet később, bár ezt ugye kétlem, a saját habitusomból kiindulva. 

A mai napi recept: 

JUST RELAX!

relax.jpg

 

Még előttem van úgyis a héten 2 torna, gyógycipő készíttetés. Igen, sajnos kell. Javasolt a gyógycipő, és én is érzem, hogy kellene. Hiába a magasszárú cipők sorozata, amiket megvásároltam, egy idő után fáj bennük a lábam. Reggel még jó, mert nem annyira dagadtak, de délután, estére dagadnak is. Így is talpbetét van a cipőkben, melyre a cipész közölte, hogy szart sem érnek. Pedig Batz, és ugye a Batz meg Scholl termékek azért elég jók valljuk be. 

Kíváncsi leszek milyen cipőt sikerül a cipésznek is összekreálni. Elviekben a múlt héten kellett vinnem neki képeket, hogy milyen típusú cipők nyerik el a tetszésem. A lábméretet már levette, a cipőt már teljes áron kifizettem. Ne tudjátok meg, mennyibe kerülne, ha nem TB állná egy részét. 48.000 Ft.(!) Hihetetlen. De tényleg, csak beteg ne legyél soha. Jelenleg a TB támogatással lett 15.000 Ft. Túl sokat nem várok mondjuk el designban, de lehet tényleg nem fog rajta látszódni, hogy gyógycipő. 

Időközben megjött az ebayen megrendelt szandálom is. Ami szintén nem gyógy, de legalább valamelyest fogja a lábam egy részét. Nyilván ez sem a tökéletes számomra, de miután itthoni cipőboltok honlapjain nem igen találtam olyan kínálatot, hogy magasszárú is legyen, fogja is a bokám, és nyitott is legyen, így kénytelen voltam külföldi oldalon megnézni mi a választék. Találtam is egy szandált, és mertem remélni, hogy méretben is jó lesz.

Elárulom: azóta van ilyen szar idő odakint :) Szidjatok ezerrel :) ;) 

Íme az én szandim, amely részben jó csak, hiszen annyira nem, de mégis valamennyire tartja a bokám:

sandals.jpg

 

Szólj hozzá

edzés orvos barátság köszönet jelen büszkeség bocsánatkérés csakazértis autoimmun betegség megbántás gyógycipő myasthenia gravis GBS