Miután több, mint egy hónapja várok arra, hogy az általam leadott kép alapján elkészüljön a gyógycipőm, mostanra ténylegesen elegem lett ebből a szakembernek nevezett egyénből. 

Néha a sírás kerülget így is, de szeretem, amikor még úgy rá tudnak tenni egy lapáttal. A gyógycipész honlapján az áll: 10 nap után próba, majd rá 2 napra kész is a cipő. A valóságban ez nálam természetesen nem így működött. Állandó "betegeskedés" miatt zárva, vagy épp ne is menjek, mert el kell mennie az adott napon, illetőleg ne menjek, mert hozzá se fogott. Ezekkel telt az elmúlt 1 hónap. Az i-re a pontot múlt hét pénteki nap adta. Anyu tudott elmenni a cipőért, és mire én már láttam addigra késő este volt, így nem tudtam az emberre ...

Egy év elteltével ideért a postás. Mondhatnám írónikusan. Elvégre is a postásnak nem kell mit szégyelnie, nem kell szembenéznie a be nem teljesített ígéreteivel. Nem kell visszagondolnia, hogy egyik nap még valaki kezét fogja, másnap kórházba köt ki az illető, de Ő maga képtelen ott lenni, támaszt nyújtani. Magában lezárni egy kapcsolatot inkább, mint szemtől szembe megmondani, hogy: vége. S befejezni, nem közös programozni, és nem bizonytalanságban tartani az illetőt, aki azt érzi, hogy van is, nincs is esélye a folytatáshoz. Ez a módszer olyan személytelen. 

Igaz, be kell látnom, hogy én is pofátlan vagyok. Hiszen hangoztattam, hogy remélem már a kukában landolt a kis csomagom, meg hogy ennyi idő elteltével már inkább nem is kell. ...

Egy újabb hét telt el. A héten nem egy embertől hallottam: "Kisimult vagy!" - bevallom ez a hét sem telt el zökkenőmentesen. Úgyhogy örülök, ha nem látszódnak már rajtam a lelki gondok. Hiszen vannak. Most is oly emberben csalódtunk, akinél még a rehabon azt mondtam, hogy becsüljük meg. Visszaemlékezve, már ott is megmondták, miért ragaszkodom én hozzá, mikor lelkileg fog valakit tönkretenni. S lám a jóslat igazzá vált. Lelkiekben egy hozzám közelálló személyt tesz tönkre. Sajnos az ember, ha csak 1-2 órát lát valakiből, még nem látja a teljes személyiségét. Ez rám is igaz. Nekem is van egy személyiségem, egyfajta egyényiségem. S nem kívánok lejjebb adni belőle. Nekem már nem hiányoznak a pofonok az élettől, mert nem tanulnám meg ...

Kora reggel séta a buszmegállóba. Közben töprengek, merengek. Érzem fáradt vagyok. Állva el tudnék aludni. Korán kelés, előző napi séta, edzés gyanánt. Minden napi mozgások, erőltetések. Látom és tudom nem az igazi. Mégis próbálok koncentrálni. Elkeseredem. Vajon eddig is így jártam? Hogy járhattam ez előtt 1 évvel? Mennyire nem figyeltem a testem minden mozdulatára, rezgésére. Kit érdekelt hogy jársz, jól jársz-e, vagy milyen a mozgásod. Megtanultad kisgyerekként és kész. Természetessé vált, hogy felállsz és mész. Nem figyelted van-e apró hiba abban, amit csinálsz. Most meg látod, hogy totálisan rosszul jársz. Látod, hogy a csípőd fordul, holott nem kéne. Látod az apróbb szépséghibáidat, melyet lehet más nem néz. Nem lehet, ...