Nem mondom, hogy nem volt fárasztó a visszafele út is Pécsről Budapestig, hiszen háttal fekve utaztam. Aki azt hinné, hogy milyen jó nekem, mert fekve utazom, az bizony téved. Egy idő nagyon is rossz, hogy csak egy bizonyos pózba tud meglenni az ember, és idővel ugyanolyan kellemetlen, mintha egészségesen elaludná valaki valamelyik testrészét. 

Viszonylag gyorsan felértünk. Akkora már tudtam, hogy nem a régi helyemen leszek, hiszen a főnővér időközben felhívott telefonon, illetve hát én is értesítettem a Rehabilitációs Központot, hogy mikorra vagyok várható. Megleptem őket. Nem számítottak rám, vagyis nem ilyen hamar. Tudtam, hogy átkerülök a másik oldalra, így nagy valószínűséggel az ottani orvosom is más lesz. Azzal is tisztába voltam, ahogy a főnővér fogalmazott, hogy egy középkorú hölgy lesz majd a szobatársam. Anyuval együtt kíváncsiak voltunk, hogy kit kapok magam mellé. Reméltem, hogy nálam csak "jobb" állapotban lesz az illető, és hogy remélhetőleg jó fej. 

Amennyire nem akartam Pécsre leutazni az elején, most oly annyira nem vágytam Budapestre. Nem tartott így sokáig a jó kedvem, ami Pécsett meg volt. Nyilván belegondoltam, hogy Budapesten 2 hónapot végig sírtam, Pécsett teljesen más élmények fogadtak, és most újra Budapest, vajon mi fog rám várni? Ugyanúgy az 1. emeleten voltam, csak már a 121-es szobába kaptam lakosztályt :) 

Tomiék nagyon rendesek voltak, itt is segítettek a cuccainkat felhozni az új szobámba. Amilyen szerencsétlen vagyok, hiába kerültem a túloldalra a fal színe ugyanolyan volt, mint az eredeti helyemen. Gondoltam legalább más színű falat tudok bámulni, de hát nem :) 

Első nap újra a Rehabon. Mi változott volna?! Nagyon semmi. A reggeli tányért a nővéreknek sikerül délben kivinniük, az ebédnél az ételt leteszik, aztán old meg, hogyan is akarod/tudod megenni, csengetsz, rá egy órára benéznek, hogy élsz-e még... A gyógyszeremért például emlékszem úgy kellett szólnom, hogy nem kaptam és hát kéne elvileg. A kedvem ennek ellenére jó volt, még bennem volt Pécs és az ott átélt emlékek. Egyedül ettem, sokat mocorogtam, Tomi pedig fel tudta dobni továbbra is a napomat. Időközben megrendelt table-t gépem még Pécs előtt megérkezett, és tudtam ha mást nem és nagyon magányos lennék akkor, mint a gyerekek egész nap csak csendben játszani fogok rajta. 

Nővérem és az imádott keresztfiam már jött is látogatni aznap. Mondtam már, hogy a kisgyermekek jó hatással vannak a betegekre?! Mikor semmi kedvem nem volt semmihez, mikor fájdalmaim voltak, mikor senkire nem vágytam a kis tökös mindig jó kedvet tudott csalni az arcomra. Imádom a mai napig! 

Összeismerkedtem a szobatársammal, Évával. Hál Istennek benne magamat véltem felfedezni, ugyanolyan stílussal rendelkezett, mint én. Jó páros leszünk úgy érzem! 

Voltak, akik már ekkor benéztek a régi kezelőim közül, vagy épp nővérek közül. Senki se várt ilyen hamar vissza. Gondolták, hogy Pécsett több hetet fogok lent lenni, hogy agyba-főbe fognak vizsgálgatni. Talán mindenkit megleptem, hogy ilyen gyorsan és ilyen hamar visszatértem Budapestre. 

Gondoltam magamban, egy hét kevés volt az ünneplésre nekik, hogy nem voltam itt :)