Szeretném itt is jelezni, hogy nem tűntem el, és a blogomat folytatni fogom, de az életem is kell élnem közben.

Addig is egy kis motiváció mindenkinek!

"Mindig az első lépés a legnehezebb, mindenben. Megfogalmazni, majd kimondani, bocsánatot kérni, majd megbocsátani. Változni, vagy változtatni. Elengedni, vagy magunkhoz ölelni. Dönteni arról, hogy valaki a barátod, vagy szerelmed legyen. Mindig az első lépés a legnehezebb. Talán, mert nem szeretünk változni és változtatni. Ha már valamit megszoktunk, az általában úgy is marad. Hiszen minden változás fájdalommal jár. És mindig... hangsúlyozom mindig konfliktussal jár. Éppen ezért az ember szeret mindig a kis biztonsági zónájában belül maradni, ahol a jól ismert szokásokkal le lehet élni egy életet. Biztonsági zónákból kilépni a legnehezebb dolog ebben a világban. Talán ennél csak az a nehezebb, amikor azt az első lépést, nem azért kell megtenni, mert rossz helyen vagy, hanem azért, mert valaki még ennél is jobbat tervezett neked. Könnyen hozzászokunk ahhoz, hogy megbántunk és megbántanak. Megalázunk, és megaláznak. Hogy kihasználunk és kihasználnak. Tényleg sok mindent képesek vagyunk megszokni. Fájdalmat, megaláztatást, közönyt, kitaszítottságot. Még sincs erőnk megtenni az első lépést, mert félünk az ismeretlentől. Szép lassan fogyunk el, a türelmünk, az erőnk, az időnk, a szeretetünk. Így lesz belőlünk a mai modern ember. Távol mindentől és mindenkitől. Furcsa, de a megoldás mindig is a közeledben volt, mondhatnám a lehető legközelebb hozzád. Valaki megtette feléd az első lépést. Belépett a biztonsági zónádba, az életedbe, bajaidba, átvállalta a terhedet, a félelmeidet. Elfogadja a múltadat, melléd áll, mert segíteni akar, hogy megtedd az első lépést. Vele együtt elindulhatsz egy kalandos utazásra, ahol soha nem tapasztalt módon élhetsz. Szerethetsz, elfogadhatsz és megbocsáthatsz mindenkinek. 

Indulj, tedd meg az első lépést!"