Ha jól megnézitek medve barátunkat, láthattok rajta egy képet. Egy közös kép az egyik kezelőmmel. Igen ez a lány ott barna hajjal, rózsaszín kis vastag kötött zokniban, jobb oldalt a kis Rodeo Rudimban én volnék. Mellettem pedig az egyik kezelőm, akit rávettem, hogy közösen Rodeo rudizzunk, és így legalább nem éreztem magam kellemetlenül egy kicsit. 

Hogy jobban lássátok az eredeti képről:

Valamint igen ez a lány vagyok, a mai napon! Sose ad fel! Legyen erőd az úton! Legyen erőd kitartani és Önmagad lenni! Változni fogsz! Őszintén? Nem bántam meg a változást! :) 

Egy újabb hét telt el. A héten nem egy embertől hallottam: "Kisimult vagy!" - bevallom ez a hét sem telt el zökkenőmentesen. Úgyhogy örülök, ha nem látszódnak már rajtam a lelki gondok. Hiszen vannak. Most is oly emberben csalódtunk, akinél még a rehabon azt mondtam, hogy becsüljük meg. Visszaemlékezve, már ott is megmondták, miért ragaszkodom én hozzá, mikor lelkileg fog valakit tönkretenni. S lám a jóslat igazzá vált. Lelkiekben egy hozzám közelálló személyt tesz tönkre. Sajnos az ember, ha csak 1-2 órát lát valakiből, még nem látja a teljes személyiségét. Ez rám is igaz. Nekem is van egy személyiségem, egyfajta egyényiségem. S nem kívánok lejjebb adni belőle. Nekem már nem hiányoznak a pofonok az élettől, mert nem tanulnám meg ...

Péntek este. Fáradtan. Fel kéne hívnom az edzőm. De nem akarom. De nincs kedvem. De megint korán kelni. De nincs úgy buszom. De ha megyek, utána már nem tudok a keri fiamhoz, mert délutáni szunyókálás lesz. De....De....De....De....De.... Nyűglődés. Őszintén megmondom sok kedvem nem volt a hétvégét elindítani sehogysem. Legszívesebben sehova se mentem volna, senkivel se, egy lakatlan szigeten pihentem volna a tűző napon, körülöttem vízparttal. 

Este 9. Csak kéne telefonálnom. Tudtam, hogy akárhogy megyek is be edzeni, délelőtt 11-12, vagy 13-14 között, már nem lesz értelme keri fiamhoz mennem, hiszen délután Ő még alszik. Így megkértem az anyuját, Nővérkémet, hogy nem lenne-e gond, ha a jövőhét hétvégére tennénk át. Edzőm ...

A hétvégén szerettem volna kimozdulni. Nem a négy fal között ülni. Az eredeti program egy gyerekes családdal lett volna, de ők lemondták, amit megértettem és elfogadtam. Viszont nekem akkor is mehetnékem volt, hogy fejlődjek. 

Így megbeszéltem tesómmal, hogy ha jön Budapestről lebuszozom az állomásra és jöjjön velem sétálni a városba. 

10 óra körül találkoztunk és szépen lassan a sajátos tempómban végig néztük a várost. Kézműves kiállítás - vásár volt. Meglepődtem. Számtalan szép dolgokra lehetett lelni, főleg, aki szereti az ilyeneket. 

Beültünk kávézni és sütizni egyet a helyi híres cukrászdába. Természetesen a kávét édesítővel, a süteményből pedig diabetikus süteményt kértem. Ha lehet odafigyelek már, ...

December 1. Hétfő. A nagy vizit után elmondhatom, hogy szerdán, vagyis december 3-án végleg hazaengednek. 

Ugye látjátok, sokat nem kellett erre várni?! :) 

A nagy viziten mindenki megjelent, és kérdezték, hogy ment a hétvége otthon. A lépcsőzés fel a negyedikre, stb. Mondtam, hogy viszonylag egész jól. S jött a reakció: akkor engedjük haza. 

Már csak 3 nap és újra végleg otthon. Szerencsére. Senkinek nem kívánom, hogy ennyire sok időt töltsön távol a régi életétől, a barátaitól, szeretteitől. Bár tudtam ezzel még közel sem azt mondták, hogy tessék éld a régi életed. S a jelenben azt mondom olyan már nem lesz. Ahogy írtam a korábban: változtam. Mind a testem, mind lelkileg, mind talán a felfogásom. Reálisabban látok ...

2014. november 28. 

Fura, még 1 hónappal ezelőtt AMS betegszállítós srácok hoztak fel a negyedik emeletre, és lakáson belül kerekes székkel mozogtam. A mai nap a barátnőmék hoztak haza kocsival a rehabról, és saját erőmből illetve még a bottal pihenés nélkül megmásztam a negyedik emeletet. Az az érzés, hogy saját magam lábán úgy ahogy de tudok menni bottal vagy lakáson belül anélkül is; hogy oda ülök a gépemhez és ugyanúgy vakon 10 ujjal gyorsan írok, hogy már nem ágytál (mert valljuk be vannak kényes témák is - főleg fekvő betegeknél), hanem normálisan ki tudsz menni a saját két lábadon mosdóba, konyhába, hogy relatív mondhatjuk lakáson belül totálisan önálló vagy, hihetetlen jó érzés. 
Egyben tudom, hogy mondhatni ...

Fokozatosan próbáltuk elhagyni a rolátort, és bottal, vagy megtanulni anélkül közlekedni. Lépcsőzni fel-le, egyre többet, egyre inkább a minőséget figyelve inkább a mennyiségnél. Nem egyszer kaptam pozitív mondatokat, mikor láttak kint a folyosón gyakorolni, tornázni. Ahogy a kerekesszéket a rolátor, úgy váltotta fel a rolátort a bot. Kezelésekre rolátorral mentem. Hiszen rá lehet ülni, meg tudok pihenni. Ezen kívül pedig mindenféle koordinációs feladatokat gyakoroltam a magán edzőimmel együtt. 

Ahogy javultam, és javult vele együtt a lábam is (valameddig) úgy próbálgattam a különböző cipőkbe való belebújást. Emlékszem anyuékkal ott variáltam melyik cipellőt hozzák be nekem, mi az ami fogja a lábam. Sajnos mondjuk egyik sem ...

A mai nappal (2015. március 4.) kezembe vehettem a korábban megrendelt kis könyveimet. Mint láthattátok imádom Csitáry-Hock Tamás írásait. 

Szeretnék veletek ismételten megosztani Tőle egy kis rövid idézetet, mely teljes mértékben igaz, csak nálam másképp :) Állj meg egy percre és gondolj bele, érezz bele...

Van egy nap....

Ugyanúgy indul, mint a többi száz meg száz, ezer meg ezer. És te is ugyanúgy indulsz, mint a többi száz meg száz, ezer meg ezer. Ugyanazt teszed, mint máskor. És semmit sem sejtesz. Munkába indulsz, végzed a szokásos teendőket, talán konfliktusod támad egyik kollégáddal, vagy éppen nyugodt napod van. Végül örülsz, hogy túlélted a napot, vége a munkának, indulsz haza. Aztán jön egy ...

A legnagyobb siker mindig az, ha adhatok nektek valamit, ami szebbé teszi a napjaitokat, ami erősít, ami útmutatást ad. Ez a legszebb siker. /CSitáry-Hock Tamás./

A hétvégém a szokásos ritmusban telt, mint ahogy szokott. Jöttek anyuék, testvérem, a barátok. Már kevésbé moziztunk Angival. Sokkal inkább szerették, és szerettem, ha ilyenkor rodeózhattam. Éreztem, ahogyan tényleg javulok. Egyre kevésbé bírtam az ágyban tartózkodni. Mehetnékem volt, ahogyan a jelen pillanatban is mehetnékem van, de ilyenkor mindig szembesülök az adott helyzetemben lévő korlátaimmal. 

Volt, hogy csak az épületben vágytam arra, hogy a szobán kívül legyek, és csak fel alá "járkáljak", volt mikor pedig ragyogó napsütésben kimentünk a kertbe kicsit. 

Mint tudjátok nekem sokat jelentett és a mai napig sokat jelent Pécs városa. Egyrészt azért, mert élnek ott barátaim, akikre a betegségem alatt nagyon sokat ...