Régebben láttam belőle előzetest, vagy pár a filmből vett idézettel találkoztam. Igazán rászánni magam már az itthonlétem alatt sikerült, hogy megnézzem A békés harcos útja című filmet. 

Jelenleg is a közösségi oldalamon ebből a filmből idéztem, és újra néztem pár előzetest. Az előzetesekből pedig ami megfogott, és visszanézegetve a képeimet, egyetlen egyet ragadnék meg:

HUMOR

"Őrizd meg a humorérzékedet, főleg, ha saját magadról van szó. Ez mindennél több erőt ad!" 

A csajok engedélye nélkül nem mertem feltenni az eredeti képet, így csak magamat raktam fel, pedig igazi kis party varázst sikerült a kórházi ágyamhoz varázsolniuk! Csilla és Noni ez a kép behalás még mindig, vagyis az eredeti. Imádtam, ...

Néha egy - egy hét annyira le tud fárasztani, hogy sokszor érzem képes lennék bárki helyett aludni. Aludni, csak aludni. Semmi mást nem csinálni. A tornák folyamán is folyamatosan azt érzem, hogy "fáj"; s persze ez a jó, hiszen minden egyes edzésnél az kell, hogy fájjon, hiszen akkor dolgozik az izomzatom, a testem. A maszírozások után felfrissülök, és jobbnak érzem a testemet, viszont alatta nagyon sok az "áú", és sokszor felszisszenek. Más azt hihetné, hogy "de jó nekem", merthogy maszíroznak és én hetente "megengedhetem" ezt magamnak, azért elárulom ez közel sem a wellness részről szól. A maszírozás fontos, hiszen a letapadt izomzatot kell fellazítani. A megrövidült izmokat megnyújtani. A testem egyes részeit, melyet nem úgy tudok ...

"Volt egyszer egy öregember, aki egy oázis
szélén üldögélt a Közel Keleten, egy város
kapujában. Egy napon, odament hozzá egy
fiatalember és megkérdezte tőle: - Soha nem
jártam még itt. Milyenek e város lakói? - Az
öreg, egy kérdéssel válaszolt neki: - Milyenek
voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te
jössz? - Egoisták és rosszak. Ezért örülök, hogy
eljöttem onnan. - Pontosan ilyenek e városnak a
lakói is - válaszolt az öreg. Nem sokkal később,
egy másik fiatalember közeledett emberünkhöz
és ugyanazt a kérdést tette fel neki: - Most
érkeztem erre a vidékre. Milyenek e városnak a
lakói? Emberünk, ugyanazzal a kérdéssel
válaszolt neki: - Milyenek voltak annak a
városnak a lakói, ahonnan te jössz? - Jók
voltak és ...

Érzelmek. Nehéz róluk beszélni. Ha még sikerül is, vajon a hallgatóság megérti-e? Egy idő után, egyáltalán akarunk-e bármiféle érzelemről beszélni másokkal? Vagy éppen úgy érezzük, hogy totálisan felesleges. 

Én már eljutottam az utóbbira. Feleslegesnek érzem, hogy a saját közösségi adatlapomon saját magamról, az állapotomról, a napi küzdésekről, jó vagy épp rossz szituációról beszámoljak. Az elmúlt időszak nagyon is rávilágított arra, hogy teljesen felesleges. Az információk úgyis körbe érnek, és megtapasztalva úgysem úgy, ahogy az igaz. Akinek volt, és van is egy csöpp épp elméje, az nagyon jól tudja, és ért meg egy-egy rövidke villantásból bármit. Akinek meg nincs annak meg édes mindegy mit is posztolsz ki. 

Egy év elteltével ideért a postás. Mondhatnám írónikusan. Elvégre is a postásnak nem kell mit szégyelnie, nem kell szembenéznie a be nem teljesített ígéreteivel. Nem kell visszagondolnia, hogy egyik nap még valaki kezét fogja, másnap kórházba köt ki az illető, de Ő maga képtelen ott lenni, támaszt nyújtani. Magában lezárni egy kapcsolatot inkább, mint szemtől szembe megmondani, hogy: vége. S befejezni, nem közös programozni, és nem bizonytalanságban tartani az illetőt, aki azt érzi, hogy van is, nincs is esélye a folytatáshoz. Ez a módszer olyan személytelen. 

Igaz, be kell látnom, hogy én is pofátlan vagyok. Hiszen hangoztattam, hogy remélem már a kukában landolt a kis csomagom, meg hogy ennyi idő elteltével már inkább nem is kell. ...

Alkalmam volt hétvégén a szerelmemmel tölteni a napot. Nincs is jobb, mint egy kisgyermek. Már eltelt 2 év, pedig most született. Imádom. A játékosságát, a huncutságát, a gyermeki énjét. Egy nap a keresztfiammal. Meglepően nem volt alvás, helyett egy kis kirándulás a Római partra. Istenem mennyi ember! S én mennyire nem éreztem magam egyébként biztonságban ennyi ember között. Bár nem mutattam jelét, de azért nekem felért egy Westend Plaza-val. Nagyjából ott szokott ennyi ember egy rakáson lenni. Jesszusom. Na ez nem az én világom, kis helyen sok ember. A hangsúly persze a keri fiamon volt. :) Másnap volt a szülinapja. Hihetetlen, ahogy eltelt 2 év. Olyan kis pöttöm volt, mikor először láttam. S mekkorát nőtt. 

Aztán elindult egy újabb ...

Egy újabb hét telt el. A héten nem egy embertől hallottam: "Kisimult vagy!" - bevallom ez a hét sem telt el zökkenőmentesen. Úgyhogy örülök, ha nem látszódnak már rajtam a lelki gondok. Hiszen vannak. Most is oly emberben csalódtunk, akinél még a rehabon azt mondtam, hogy becsüljük meg. Visszaemlékezve, már ott is megmondták, miért ragaszkodom én hozzá, mikor lelkileg fog valakit tönkretenni. S lám a jóslat igazzá vált. Lelkiekben egy hozzám közelálló személyt tesz tönkre. Sajnos az ember, ha csak 1-2 órát lát valakiből, még nem látja a teljes személyiségét. Ez rám is igaz. Nekem is van egy személyiségem, egyfajta egyényiségem. S nem kívánok lejjebb adni belőle. Nekem már nem hiányoznak a pofonok az élettől, mert nem tanulnám meg ...

Kora reggel séta a buszmegállóba. Közben töprengek, merengek. Érzem fáradt vagyok. Állva el tudnék aludni. Korán kelés, előző napi séta, edzés gyanánt. Minden napi mozgások, erőltetések. Látom és tudom nem az igazi. Mégis próbálok koncentrálni. Elkeseredem. Vajon eddig is így jártam? Hogy járhattam ez előtt 1 évvel? Mennyire nem figyeltem a testem minden mozdulatára, rezgésére. Kit érdekelt hogy jársz, jól jársz-e, vagy milyen a mozgásod. Megtanultad kisgyerekként és kész. Természetessé vált, hogy felállsz és mész. Nem figyelted van-e apró hiba abban, amit csinálsz. Most meg látod, hogy totálisan rosszul jársz. Látod, hogy a csípőd fordul, holott nem kéne. Látod az apróbb szépséghibáidat, melyet lehet más nem néz. Nem lehet, ...